2009 nyár

• Blog oldal
• Archívum
• 

Outro

Jaja, szóval 55 nap utazgatás (Dél-)Amerikában, sok-sok élménnyel + tapasztalattal. Mivel a blogomat többek között a szüleim + nagyszüleim is olvasták (kézenfekvő volt, nem kellett naponta e-maileket irogatni, hogy mi van velünk), ezért nyilván kimaradt pár történet.:):P Ezek közül az egyik legemlékezetesebb a Brazil Paratis éjszaka, amit most már, hogy biztonságban hazaértünk, nyugodtan leírhatok. (A többi kimaradt sztori maradjon meg nekem.:) Tuti emlékezni fogok rá, úgyhogy nem kell leírni.) Amúgy igyekeztem a közbiztonságról szóló konkrétan átélt dolgokat ügyesen titkolni végig, hogy senki aggódjon meg ilyenek. Felesleges is lett volna borzolni a kedélyeket.:) Anyukám így is nagyon kivolt.:)

Szóval anno még a huszon x-edik nap környékén a Paratis érkezésünkről nagyjából annyit írtam, hogy egy kisebb kaland után megtaláltuk a hostelt. Az igazat megvallva az a kisebb kaland sokkal több volt annál. Még most is kiráz a hideg, ahogy írom ezeket a sorokat a berlini éjszakában egy gyakorlatilag ismeretlen francia csaj békés kis szobájában (befogadott pár napra, amíg találok magamnak lakást, mert a hostelből kirúgtak + nem akarok a szállásra költeni.:) Ő ajánlotta fel, én meg nyilván nem ellenkeztem, főleg, hogy főz is rám meg egyebek. Lassan kezdek tényleg igazi „büdös hippivé” válni.:))

Tehát a lényeg. 1 körül este megérkeztünk Rióból Paratiba, és mivel a taxis elég borsos áron vitt volna csak el minket az elvileg 5-10 perc sétányira található hostelbe, ezért úgy voltunk vele, hogy inkább sétálunk. Mindenkinél nagycsomagok, battyogunk fáradtan a brazil éjszakában. Már majdnem a célnál voltunk, amikor egy sötét utcáskában 2 huszonév körüli fiatal (feltehetően hajléktalan – legalábbis a bevásárlókocsi, amit toltak maguk előtt erről árulkodott) odajött hozzánk tök kedvesen, hogy van-e cigink + aprónk kajára. Igazából nem nagyon foglalkoztunk velük, mondtuk, hogy nincs, és azzal a lendülettel sétáltunk is tovább. (Rohadt fáradtak voltunk már tényleg, minél hamarabb a hostelnél akartunk lenni.) Ahogy elsétáltunk mellettük és visszanéztem, azt láttam, hogy elindulnak utánunk. Meg is említettem a többieknek, hogy szerintem követnek minket, de nem nagyon találtam hallgató fülekre. Jött a szokásos Bence para dolog meg ilyenek + Petra közölte velem kis naivan, hogy „áá, dehogy. ők is csak erre sétálnak”.:) Aztán az utca sarkán megálltunk megkérdezni 3 helyi arcot (az egyik egy szép nagy PitBull-t vezetett pórázon), hogy merre kell tovább mennünk. Pár másodperc múlva a korábban említett 2 bevásárlókocsis „barátunk” is leparkolt mellettünk, és azzal a lendülettel ahogy megálltak, kirántott az egyik egy olyan 30cm nagyságú disznóölő kést a holmiai közül, és hátulról Zsoltot átkarolva a nyakához nyomta azt. (Zsolt volt a legközelebb hozzá. Nem hiszem, hogy válogatott volna előtte. Bármelyikünkkel megeshetett volna a történet.) Persze a három helyi a kutyával egy pillanat alatt felszívódott, a szélrózsa minden irányába rohantak. (Kösz baszki, azért legalább a pitbull maradhatott volna.)

Mivel Zsolt először csak azt érezte, hogy hátulról agresszívan közeledik felé valaki és „átöleli” (nem látta a kést), ezért reflexesen megpróbált kifordulni a szorításból. Dögi is odarohant, és kialakult egy ilyen kettő az egy ellen (viszont az egyiknél egy baszott nagy kés található) dülekedés. Para volt nagyon, még így kívülről – lefagyva - nézve is a dolog……..! Olyan 10-15 másodperccel később (átélni nyilván sokkal többnek tűnt) visszaállt az eredeti felállás. Zsolt nyakán a kés, a csávó vérben forgó szemekkel és kifejezéstelen arccal ordított felénk. Bár egyikünk se beszélt portugálul, nem kellett hozzá nagy ész, hogy kitalálja az ember mit szeretnének. Úgyhogy szépen elkezdtük a földre dobálni a táskáinkat + kipakolni a zsebeket. Olyan szinten elveszti az ember ilyenkor az eszét, hogy abszolút nem tud gondolkodni. Én például az órazsebembe mindig elrejtettem a fényképező memóriakártyáját, mert úgy voltam vele, hogy szarom le a gépet ha ellopják, de legalább a képek maradjanak meg. A reflexes pakolás közepette (nem is emlékszem, mikor dobhattam ki) a kártyám is végül a földre került. (Tényleg nem értem, miért nyúltam bele egyáltalán az órazsebembe, csak a memóriakártya volt ott.) Dögi is valószínű így járhatott, a zsebében található nagyobb bicskát rögtön az elején a földre dobta, amit a másik csávó persze azonnal felvett, és így már nála is volt kés, és azzal hadonászott felénk.

A dolog komolyan nem volt mókás, látni az egyik legjobb barátodat egy bazi nagy késsel a nyakán, és tudod, hogy a rablónak rohadtul nincs veszíteni valója. Bedrogozva hajléktalanként nyilván olcsóbb az emberi élet. (A szeme teljesen ki volt akadva a gyereknek.)

Ami még nagyon szörnyű volt az egészben, hogy nem az hogy nem tudtál segíteni a barátodon, de nekem konkrétan annyira tele volt a gatyám (nyilván a többieknek is), hogy minden másodpercben azon kellett küszködnöm, hogy kb. ne rohanjak el. (Főleg amikor a másik késes gyerek mondjuk éppen felém közelített. Maradj ott mozdulatlanul és várd, hogy a te nyakadra is penge kerüljön………., nem egyszerű!) Mindenesetre bűntudatom is volt emiatt egy kis ideig, mert eszembe nem jutott volna korábban, hogy egy ilyen szituációban egyáltalán felmerülhet bennem a futás lehetősége. Nyilván maradni kell, és segíteni a barátodnak. Aztán persze végig gondolva a dolgot teljesen érthető érzés az, hogy egy idő után már kb. bármi áron menekülni akarsz a helyzetből. Ez is egy reflexes dolog, amit nagyon-nagyon nehéz volt elnyomni.

Egy olyan újabb fél perc telt el végül is mire mindent kihajigáltunk a zsebeinkből. (Sokáig tartott, mert nekem konkrétan úgy remegett a kezem, hogy alig tudtam benyúlni a zsebembe és kiszedegetni a dolgokat. Semmit nem tudtam megfogni + egy kicsit úgy is jártam, mint a Sivatagi Showban a majom. Ha már megfogtam valamit utána meg nem tudtam kihúzni a kezem a zsebemből. Teljesen kész…………

A lényeg, hogy a másik srác a földre dobált pénzt összeszedegette, de nem volt nekik elég. (Tényleg nem volt nálunk sok készpénz, mindig próbáltunk kártyával fizetni.) Nem nagyon akarták elhinni, hogy ennyi van 5 turistánál, úgyhogy csak még idegesebbek lettek. A feszültség tényleg pattanásig feszült. 4 fiatal falfehér arccal a sírás szélén (lehet, hogy sírtam is, tényleg nem emlékszem….) könyörög egy barát életéért. A dolog már komolyan itt tartott, és nagyon lassan teltek a másodpercek. Ők csak ordítottak, hogy még-még pénzt, mi meg könyörögtünk, hogy engedjék el Zsoltot. A helyzet mindenesetre egyre csak rosszabb lett, nagyon közel álltunk már ahhoz, hogy véres és brutál vége legyen. Nagyon-nagyon közel szerintem……… Egy átvágott carotisból iszonyat hamar el lehet ám vérezni, és én meg ne érzem a mai napig úgy, hogy a nagy orvostudományi egyetemünkön ilyen helyzetre is tökéletesen felkészítenének minket.

Aztán eszembe jutott, hogy az egyik bedobott táskában (nem is nyúltak ahhoz hozzá, csak a pénzt szedegették össze) talán van még valamennyi készpénz, mert a Dögi indulás előtt odaadott valami tartozást. Úgyhogy felkaptam a táskát, kicsatoltam a kis részét (Nem volt egyszerű, újabb hosszú-hosszú másodpercek. Remegő kéz, teljesen kész idegi állapot, figyeld, hogy mi van Zsolttal + hogy a másik késes gyerek éppen merre hadonászik), és végül valamennyi kotorászás után találtam még pénzt. Szerencsére nem is olyan keveset, szóval miután odadobtam azt is, egy kicsit távolabb állt a gyerek Zsolttól, aki így kihasználva a pillanatot gyorsan kifordult. Felkaptuk a földről, ami épp a kezünkbe akadt, és befutottunk egy olyan 100m-re lévő kórházba.

Hívtak rendőrt, kijött egy doktornő és megkérdezte, hogy el kell-e látni valakit meg ilyenek. Olyan szinten kész voltam, hogy a kórházon belül is féltem mindenkitől amíg a rendőrökre vártunk, és nem engedtem senkit 5m-nél közelebb magamhoz. Nem tudtam igazából senkiben bízni (nyilván a többieket leszámítva) ezek után.

Olyan negyed óra múlva megérkezett 2 rendőr, és mondák, hogy valaki üljön be velük a kocsiba, és elmegyünk megkeresni a 2 elkövetőt. Erre egyikünk se vállalkozott, nem volt senkinek kedve bemenni este a gettóba egy hajtóvadászatra. Csak biztonságba akartunk már lenni, és elfelejteni az egészet. A dolgot nyilván nem lehetett már visszacsinálni, azt a pár ezer ft-ot, amit meg elloptak tőlünk szartuk le. Nem ez volt a dologban a szörnyű.

Gyorsan visszamentünk a sarokra összeszedegetni az otthagyott cuccokat (a pénzt leszámítva minden ott volt, többek között a memóriakártyám is a földön), majd utána a 2 fegyveres rendőr kíséretében elsétáltunk a hostelig. Még így is féltem az utcán……..

A szálláson xanax + sör, majd néma csendben kiskutya simogatás. Aztán elaludtunk……….

Összességben elmondható, hogy nem nagyon beszéltük ki szerintem a dolgot a későbbiekben sem. Mindenki átélte valahogy és nem bolygattuk. Ha szóba került, akkor is inkább az, hogy mostantól mindenkinek kötelező jelleggel legyen 10-15 dollárnyi rablópénz a legkönnyebben elérhető zsebében, illetve próbáltunk tréfát csinálni bizonyos dologból. (Többek között pl. óvszer is került a földre, és azon „röhögtünk”, hogy az nem kellett nekik.:)) Hátha így könnyebb elfelejteni az egészet.

Hát ja, szóval nagyon kemény volt, életem legemlékezetesebb másfél perce. Soha nem fogom elfelejteni, és biztos hatott is rám………. Onnantól még jobban figyeltünk az utcán az emberekre, állandóan cikk-cakkban közlekedtünk, mindig taxiztunk este + volt rablópénz a zsebünkben. Megkérdeztünk pár helyit is (az egyik lányt pl. délután 4-kor rabolták ki pisztollyal…., de majdnem mindenkinek van legalább 1 ilyen sztorija), hogy mit lehet ilyen szituációban tenni, és mindenki azt mondta, hogy azonnal adj oda mindent, és ha kés van a nyakadon ne mozogj. Nem tökölnek átvágni azt, ha „felbosszantod” őket, vagy nem adsz pénzt.

Nyilván, amikor elindultunk Dél-Amerikába tisztában voltunk vele, hogy kirabolhatnak minket meg ilyenek, de szerintem senki se ilyen brutálnak képzelte el a dolgot. Én legalábbis biztos nem. Ami még ezután a Paratis éjszaka után aggasztott, hogy mi van ha legközelebb az én nyakamon lesz a kés. (Ez ugye gyakorlatilag azelőtt történt, hogy busszal elinduljunk beutazni a kontinenst) Esélytelennek láttam(om), hogy nyugodtan tudjak egyhelyben állni hosszú-hosszú másodperceket, perceket. (Zsolt előtt le a kalappal, nagyon jól viselte.) Biztosan bepánikolnék……….. Szóval el kellett telnie egy kis időnek, amíg mondjuk este kimentem az utcára. (Buenos Airesben is azt hiszem ez volt a fő ok, hogy nem mentem el este bulizni. Egyszerűen nem akartam még egy ilyen kalandot (egy tangós lány se ér ennyit), jó pár hónapra elég izgalmat kaptam(unk) egy adagban. Talán Chilére hevertem ki első körben annyira a dolgot, hogy újra volt „bátorságom” bulizni menni. Vagy addigra már megedződtünk, fasz se tudja.)

Szóval a közbiztonságon azért van még mit javítani. Pár jó tanács annak, aki Dél-Amerikába akar utazni: ne mászkálj egyedül az utcán, az útleveledet hagyd mindig otthon, próbálj meg nem turistaként kinézni (persze ez nem fog menni:)), kerüld a kisutcákat, menj át a túloldalra, ha gyanús alakot látsz, este taxival közlekedj, és mindig legyen nálad 10-15 dollár, amit egy ilyen helyzetben oda tudsz adni. Az utolsó talán a legfontosabb. Az elején még az is előfordult, hogy egyedül kimentem este pénz és értékek nélkül az utcára, mert úgy voltam vele, hogy nincs amit el tudnának lopni tőlem, ergo nincs para. Hát ez nagyon nagy tévedés. Sokkal rosszabbul jársz, és sokkal értékesebb dolgot is elveszíthetsz így, mint mondjuk pár zöld hasút.

Igazából bárkivel beszélgettünk az utazás alatt, mindenkinek volt kirablós élménye. (Mondjuk a többség azért simább szituáció volt.) Ez nem azt jelenti persze, hogy kimész 1-2 hétre, és törvényszerűen megtörténik veled, de mondjuk 2-3 hónapot már szerintem nem nagyon úszhatsz meg nélküle. Hozzá kell szokni, és tényleg minden óvintézkedést megtenni. Minden városban vannak gázosabb környékek, azokat jobb ha messziről elkerülöd. A hostelnél sem érdemes feltétlenül a legolcsóbbat választani mindig, főleg ha ratyi részen fekszik.

Azt se mondanám, hogy vannak olyan városok, ahol rossz a közbiztonság, és van ahol nyugi van. Az tény, hogy Rióban, Buenos Airesben na meg persze Limában fokozottan érdemes figyelni, de igazából bárhol jársz a kontinensen elővigyázatosnak kell lenned. Paratiról korábban azt hallottuk, hogy a béke szigete, és mondjuk Rióhoz képest teljes nyugalom honol. Ehhez képest Riót mindenféle atrocitás nélkül megúsztuk (visszagondolva szerencsénk is volt, és lehet hülyeség volt Petrával az utcán összeveszni), Paratiban meg kaptunk egy jó nagy hidegzuhanyt. Jaja, az ördög sosem alszik…:)

Ezt leszámítva persze (Dél-)Amerika nagyon tuti hely, óriási élményekkel lettünk gazdagabbak. 55 nap alatt többet utaztunk, mint az egyenlítő kerülete, és rengeteg gyönyörű + emlékezetes helyen jártunk. Az, hogy pár napig valami okból kifolyólag nem tudsz aludni, fürdeni, szar állomásokon veszed a kétes állagú kajádat és hosszú-hosszú órákon át buszozol vagy fagyoskodsz éjszaka a sivatagban, a vége felé már meg se kottyant. Tényleg megedződtünk.:)

Sokat beszélgettünk arról is, hogy lehet, hogy túl nagy utat vállaltunk be 55 napra, és igazából sehol nem tudtunk egy kicsit tovább maradni, és jobban megismerni az országot, embereket. Ez így van. Buenos Airesre nem elég 3 nap, Valparaisora 1, és még hosszasan sorolhatnám. Ahogy Zsolt fogalmazott olyan volt az utunk, mintha egy kínai utazási irodában foglaltuk volna (10nap 8 ország).:)

Mindenesetre én örülök, hogy végül is így alakult + sikeresen teljesíteni tudtuk az egész utat. Nem sok szabad nap volt benne (Mendozában pluszban pihentünk egyet, de azt hiszem ennyi), és azért én egy picit paráztam, hogy valahol elcsúszunk vagy elakadunk (pl. a hágót a chilei határon lezárják pár napra), és onnantól kezdve borul az egész. A repjegyek is annyira egymásra épültek, hogy ha az egyiket lekéstük volna, akkor a többit is valószínűleg elbukjuk. Mindig nagyon rossz volt egy-egy király helyet pár nap után otthagyni, főleg ha fáradt az ember. Úgy maradna még….., táska nélkül szabadon sétálgatni a városban, kávézgatni a spanyol főtereken, ismerkedni a csikítákkal:) meg ilyenek. Összességében elmondható azért, hogy ennek a rohanásnak is megvolt az előnye. Sok-sok helyet láttunk és most már tudjuk, hogy hova érdemes visszamenni pár hétre, hónapra. New Yorkban én még akarok élni félévet-évet (kihagyhatatlan), Buenos Airesre is kell majd 2-3 hónapot szentelni. Rióba és Valparaisoba visszamenni nyaralni nyáron, Chilébe a barátnőmmel az Atacama-sivatagban kirándulgatni, majd utána felmenni Aurequipába. A Machu Picchu megint megér egy misét, és azért Floridáról se feledkezzünk meg.

Ami igazából csalódás volt az Sao Paulo (Rohadt nagy beton rengetek, nem sok érdekességgel. Az egyetlen jó dolog az volt, amikor a repülőgép ablakából néztük felülről a várost, még amikor Dallasból repültünk ide.), a másik ilyen pedig Mendoza. Én azt egy hangulatos kis Andok lábánál fekvő borparadicsomnak képzeltem el, ennek ellenére egy 1 milliós ronda városban találtuk magunkat. Nem erre számítottam, csalódás volt.

Viszont tényleg nagyon kellemes meglepetés okozott az Atacama-sivatag és Areoquipa Peruban. Az utóbbiba eredetileg nem is akartunk menni, úgy kerültünk oda, hogy a közbiztonság miatt kihagytuk Punot (elég sok szar sztorit hallottunk a városról). Aztán szerencsére nem bántuk meg a dolgot, egy gyönyörű 5000m-es hegyekkel és vulkánokkal körülvett olcsó és barátságos városban találtuk magunkat.

Szóval ennyi…………, király városok, szép környezet, sok-sok kaland, olcsó kaja, gyönyörű dél-amerikai lányok……..mi kell még?!:)

Hát ja, Mexikóba kell még kimenni Christinát meglátogatni.:):)

Amúgy ezalatt a 2 hónap alatt arra is rájöttem, hogy bár vannak annak is előnyei, ha a barátaiddal utazol, de lehet egyedül is érdemes belevágni egy hasonló kalandba. Úgyis mindenhol találkozol utazókkal, akikhez lehet csatlakozni vagy befogadnak pár napra aludni, és legalább nincs kötöttség. Ha megunod őket szimplán tovább állsz. Ezt egy baráti társasággal nem lehet megtenni, és ha fáradt meg ingerült az ember, akkor nagyon hamar az idegeire mehet a másik. Erről mindannyian azt hiszem nagyon sokat tudnánk mesélni…………:):)

Tehát itt a vége, örülök, hogy 10 nap után nem adtam fel a blog írást (azért párszor közel álltam hozzá), jó lesz majd sok-sok év múlva visszaolvasni. Koncentráljunk most Berlinre, ez is egy elég élhető és tuti város………..:):) Az egyik legjobb szerintem…….:) Hajnali hatkor Dönerrel a kezedben biciklizni haza egy kreuzbergi buliból, kölcsönkapott lila női pulcsiban……..megvan a feeling.:) Már most nagyon a szívemhez nőtt, és nem akaródzik többet Pesten élni.

55. nap (2009.08.21.) Róma – Budapest

Reggel 7 körül értünk Rómába, újabb várakozás, majd 11-kor irány Budapest. Fura volt Malév-gépen utazni, és magyarul hallgatni a szokásos szövegeket. Ami még szar volt (tök durva, de tényleg), hogy értelemszerűen találkoztunk magyarokkal a beszállítás során meg a gépen is. Egyrészt fura volt hallgatni az idióta okoskodásaikat:), másrészt nem tudtunk már mindenkit kibeszélni önfeledten és teljes átéléssel, aki csak mellénk került.:) (Az út alatt ilyen téren is kiélhettük magunkat.:)) Szóval eskü irritált a jelenlétük, pár embert és a családomat leszámítva nagyon nem hiányoztak. Az is érdekes volt, hogy korábban, ha 2 hónapot voltam Magyarországtól távol, azért mindig volt egy kis honvágyam. Most egy fikarcnyi se, évekig tudtam volna még maradni vagy rögtön Berlinbe utazni. Lehet tényleg, hogy rossz országba születtem, és még a kontinensbe se vagyok biztos.

De jaja, újra itthon szóval tessék örülni meg ilyenek! Zsoltnak Budapesten elkavarták a csomagjait, úgyhogy csak 1 óra várakozás után mentünk ki a szülőkhöz. (Zsolt rövidgatyában, pólóban meg egy szatyornyi cuccal.:))

Puszi-puszi….., de jó hogy itthon vagytok, milyen volt az út, mi ez a szakáll stb….? Szóval ennyi. 55 nap, és nagyon hamar elment. Hiányozni fog.

54. nap (2009.08.20.) New York – Róma

Szóval hajnali 6 New York, vergődés az állomáson, majd kimentem a Times Square mellé egy Starbucksba kávézni (reggeli forgatag az utcákon, vicces emberek -> imádom NYC), aztán 7 körül Zsolttal elindultunk a JFK-re. (Mivel a gépünk csak este 6-kor indult, ezért Petra még elment megnézni egy múzeumot. Nekünk már nem volt erre erőnk.)

Hosszú metrózás, majd vonatozás, és már a JFK-n is van az ember. Még hosszabb várakozás a reptéren, majd olyan délután 2 körül elbúcsúztunk Zsolttal egymástól (ugyanis kiderült, hogy az ő gépe a 4-es terminálról megy). Eredetileg azt hittük, hogy egy gépen leszünk, mert stimmelt az indulási idő, csak a járatszámban volt némi eltérés. Aztán kiderült, hogy az Alitália 2 gépet indít este 6-kor Rómába, és Zsolt teljesen külön fog utazni. Szóval megettük a búcsúebédünket a reptéri mekiben, és szépen elköszöntünk egymástól. Azt beszéltük, hogy tipikusan olyan a szituáció, hogy a két gép közül az egyiknek le kell zuhanni.:):) Minden filmben ez megy: 2 barát, külön gépre rakják őket, és az egyik sose érkezik meg….:)). Na mindegy, csak vicc volt.

Délután 3 felé Petra is befutott (biztosra vettem amúgy, hogy késni fog), és leadtuk a csomagjainkat.

Teljesen meglepő módon pontos Alitáliás indulás, finom kaja útközben, úgyhogy visszavonom amit még az elején írtam róluk. Az óceán felett vihar sötétedés után, de már rohadtul nem izgat az ilyen, nincs para. Nyugodtan ültem a kis székemben jóllakottan, és a kellemes rázkódás meg csend (mindenki kussol) segített is elaludni. (Azért egy pillanatra eszembe jutott, hogy Zsolték gépén nem biztos, hogy ilyen nyugodt a hangulat:)).

53. nap (2009.08.19.) Orlando – Atlanta – Washington

6-kor ébredtünk, és úgy beszéltük meg, hogy legkésőbb fél 7-kor elindulunk a reptérre. Mivel Zsolt lusta volt előző este bepakolni, és reggelre hagyott mindent, ezért 7 óra előtt pár perccel még javában a cuccait kereste. Picit ideges voltam, azért a reptérre utálok az utolsó pillanatban kiérni.

Háromnegyed 8 is elmúlt már mire odaértünk, úgyhogy megpróbáltunk a leggyorsabban becsekkolni. Nagyjából ment is a dolog, ami még érdekes volt a rendszerben, hogy neked kellett mindent csinálni egy automatánál, mert az egész gépesítve volt. Foglalási számot, csomagok számát beírni, aztán felragasztgatni a cetliket meg ilyenek.

9-kor fel is szállt a gépünk, és olyan bő 75 perc múlva már Atlantában voltunk. Gyakorlatilag az egész utat végigaludtam, így lemaradtam a felszolgált ingyen mogyoróról is.:( Arra ébredtem mellesleg fel, hogy az egész gép rázkódik és óriási a hangzavar. Mivel el volt húzva az ablakomon a sötétítő, ezért első pillanatban fogalmam se volt, hogy mi történik. Aztán pár rémült és bamba másodperc után realizáltam, hogy semmi para, csak éppen leszálltunk. Mindenesetre rossz erre felébredni.:)

Atlanta másfél óra várakozás (átmentünk egyik terminálból a másikba, ettem 2 burger kinges sajtburgert), aztán irány Washington. (Ja, amin még meglepődtem, hogy állítólag az atlantai reptérnek a legnagyobb a forgalma a világon évente. Tényleg rohadt nagy volt az egész, de tutira nem erre tippeltem volna. Nem is értem miért van ez így.)

Újabb 2 óra repülés, és délután 2 után picivel landoltunk Washingtonban (azaz a BWI-n, Baltimore-ban). Utánajártunk, hogyan lehet leggyorsabban és legolcsóbban a központba jutni (10 perc ingyenes busz, majd olyan 7-8 dolláros félóra vonatozás).

Leadtuk a vonatállomáson a nagytáskáinkat, majd bejártuk a várost gyakorlatilag végig gyalog. 1 nap nagyjából elég Washingtonra, hogy megnézd a látványosságokat. Minden nagyon egy helyen van, és jól megközelíthető. Este 10-re értünk vissza az állomásra, és gyakorlatilag csak a temető maradt ki, amire már nem volt egyszerűen erőnk.

Leültünk a buszmegálló várótermébe, elszámoltunk a mocskos anyagiakkal (már jó pár nap oda-vissza tartozásai halmozódtak fel), majd olvasgattunk meg ilyenek. A buszunk New Yorkba csak hajnali kettőkor indult, úgyhogy bőven volt időnk. Ami amúgy számomra meglepő volt, hogy 5-6 nap teljes nyugalom után újra figyelni kellett a cuccainkra + azért egy picit para volt éjféltől a környék. Csak feketék, elmentél a mosdóra (15m), és kb. öten próbáltak meg apróval lehúzni vagy drogot eladni. Nem éreztem magam biztonságban teljesen, New York sokkal békésebbnek tűnt ilyen szempontból is.

2-kor beállt a buszunk, hosszú és lassú beszállítás, aztán irány NYC. Végig aludtam azt a 4 órát, amíg a Nagyalmába értünk, de szörnyű volt felkelni. Gyakorlatilag az elmúlt 2,5 napban ezzel a buszúttal együtt aludtam 6-7 órát.

 

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048404

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048405

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048406

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048407

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048408

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048409

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048410

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048411

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048412

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048413

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048414

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048415

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048416

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048417

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048418

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048419

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048420

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048421

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048422

52. nap (2009.08.18.) Orlando

Sokáig alvás, aztán Zsolték Jamessel elmentek a Mexikói-öbölhöz. Én fáradt voltam + tanulni akartam valamennyit a közegvizsgára, mert sejthető volt, hogyha hazaérek nem nagyon lesz időm + kedvem ezzel foglalkozni. Meg amúgy is voltam már ott 7 éve, szóval győzött a lustaság.

Kiültem a medence mellé olvasgatni, de olyan 10 perc után feladtam (Floridában nem lehet tanulni), úgyhogy bementem a lakásba netezni. Ezzel el is basztam gyakorlatilag az egész napomat. Felregisztráltam magam a facebookra, és próbáltam megtalálni azokat az emberkéket, akikkel az utazás alatt összeismerkedtünk. Mondanom se kell, hogy a felét se sikerült előkeríteni sajnos (pl. egyszerűen Adriánát lehetetlen utolérni, pedig jó lenne vele tartani a kapcsolatot. Jó fej gyerek volt.) Ami még a napban poén volt, hogy a hírekben végig arról magyaráztak, hogy valami hurrikán közeleg Florida felé. És valóban volt egy kisebb vihar, de semmi világvége.:) Mondjuk amiatt egy picit aggódtam, hogy a másnapi washingtoni járatunkat törölni fogják, ha marad a rossz idő. Biztosítást nem kértünk rá, mert úgy voltuk vele, hogy minek…..?!:) Amúgy is vicces volt az a repjegy vásárlás, mert a Deltával repültünk, de egy internetes oldalon vettük a jegyünket még májusban (Orlando – Washington atlantai átszállással 69 dollár:)). Vagy ötször kerestek minket a cégtől, mert mindig volt valami járatmódosítás. Mondanom se kell, hogy a legváratlanabb, és legrosszabb időpontban hívtak mindig. Péntek este 1-kor jobb dolga is akad az embernek, mintsem egy amerikai telefonos ürgével beszélgessen arról, hogy mikorra legyen akkor átrakva a jegy. Amúgy ilyen angol telefonbeszélgetések közül még mindig az Alitáliás a legviccesebb, amikor is hajnali 10 körül felhívnak vizsgaidőszakban, hogy a New York – Róma járatomat törölték, de van egy gép 5 perccel később. A nő halál komolyan megkérdezte, hogy nagy gond lenne-e, ha átraknának arra járatra, vagy keressünk egy másik napot?!:):) Mi van?:):) Túl álmos voltam a tréfához, de azért szívesen elsütöttem volna, hogy ez elfogadhatatlan, és 5 perc nekem nagyon sokba kerül.:):)

Szóval ennyi. Este 10 körül megjöttek Zsolték + Gábor is (moziban volt), és csináltunk egy búcsúvacsorát. Tök jó volt, ettünk, söröztünk, boroztunk, majd 2 körül realizáltuk, hogy nagyon gyorsan pakolni kéne + intézni az egyéb dolgokat. Nagyon régen nem fordult már elő velem akkora, hogy 5 éjszakát ugyanott aludjak, szóval meglepődtem, hogy a cuccaim mennyire szanaszét voltak mindenhol a lakásban. Így mire elkészült a csomagom + megvettem gyorsan még a Washington – New York buszjegyemet a neten, már nagyon későre járt. 6-kor kelni kellett, 2 óra alvás meg nem sokra elég.

 

http://freepicninja.com/view.php?picture=00048403

51. nap (2009.08.17.) Orlando

Szokásos délelőtt, szokásos tökölés, úgyhogy csak 4 körül érkeztünk meg az Universal Studioba, ami az egyik leghíresebb vidámpark és szórakozó központ az USA-ban. Kiderült, hogy 6-ig van nyitva csak az Adventure Park rész (mi azt hittük legalább 10-ig), úgyhogy a 100 dollár körüli belépőt bő másfél óra kedvéért nem fizettük ki. Csalódottan sétáltunk vissza a kocsi felé, és a lehetséges alternatívákat kerestük. Végül is abba maradtunk, hogy átmegyünk a SeaWorld-be, ami szintén egy hasonló létesítmény, csak nem akkora. Ellenben lehet delfinshow-t, fókákat, jegesmacit meg minden tengeri élőlényt nézegetni, simogatni + 9-ig nyitva van.

Összességében jó volt a dolog (2 brutál hullámvasutat is ki lehetett próbálni), de én azért picit csalódott voltam. Nagyon beleéltem már magam az Universal Studioba, és egy bálnahal:) vagy vízimaci:) nem tudott teljes mértékben kárpótolni. Jaja, szomorú sors + történet.:):)

Közben 8 körül befutott James is, akit Petra még Cuscoban ismert meg, és amúgy Miamiban lakik. (A történetről legyen ennyi elég, nem írhatok úgyse semmit Petráról, mert mindenbe beleköt, és le kell majd ezt is szednem.:):P. Pedig amúgy vicces sztori.:)) Mivel Gábornak dolga volt, ezért végül is James vitt vissza minket az Universal Studioba található Hard Rock Caffeba.

A hely nagyon király volt (nem is annyira drága, mint ahogy sejtettük), mindenféle rock legenda cuccaival kidíszítve (Freddy Mercury, Aerosmith, Guns and Roses – Slash November rain ingje csak úgy figyel lazán a falon:)) + stílusosan berendezve.

Késő este hazakocsikázás, útközben persze sikerült eltévedni. Azt hittem nagyjából már tudom merre lakunk, de rá kellett jönni, hogy Orlando nagyobb annál, mintsem hogy pár nap után térkép és GPS nélkül közlekedj benne.

Ja, azt hiszem ennyi. Semmi egyéb extra, de azért jó volt nagyon.

 

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047682

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047683

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047684

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047685

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047686

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047687

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047688

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047689

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047690

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047691

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047692

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047693

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047694

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047695

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047696

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047697

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047698

50. nap (2009.08.16.) Orlando – Cocoa beach

Megint tökéletes reggeli délben, publixos kakaó + muffin útközben, majd a kötelező „jaj nem kellett volna ennyit zabálni” hányinger.

Délután 3-4 volt már mire leértünk az óceánpartra, és eredetileg úgy terveztük, hogy bérelünk ott gyorsan szörfdeszkákat, aztán irány a hullámok. Sajnos a kölcsönző pont bezárt, úgyhogy meg kellett elégedni a hason szörfözéssel. Ha ügyes vagy, akkor így is jól fel tudsz úszni a hullámra, és az kisodor a partig.

Aztán, amíg Zsolt + Gábor röpizett, én elaludtam a parton……. Király volt.:) Már majdnem besötétedett mire felébredtem.

Utána beültünk a mólónál egy étterembe, és ettünk lambstert (homár vagy mi, a lényeg, hogy nagy piros rák cucc). Bár iszonyat finom volt, azért jól lakni nem lehetett vele, úgyhogy átmentünk egy hootersbe. Zsolt amúgy is nagyon ragaszkodott a dologhoz, még nem volt hasonló helyen. Persze sikerült kifognunk a legkisebb mellű pincérnőt (ami azért a hootersbe nem jellemző), de azért aranyos volt a fogtömésnyi kis rucijában, úgyhogy nem volt okunk panaszra. Kapott borravalót is meg minden.

Fél 2 körül értünk csak haza, én már azt hiszem a kocsiban elaludtam.

 

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047670

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047671

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047672

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047673

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047674

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047677

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047678

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047679

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047680

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047681

49. nap (2009.08.15) Orlando

Miután felébredtünk, és Gábor csinált egy tökéletes reggelit (sonkás-rántotta, gofri, gyümölcs saláta) beültünk a kocsiba, és egy helyi forrásvíz felé (Spring) vettük az irányt. Útközben megálltunk a kötelező publixos muffint, bagelt és csokistejet megvenni, hogy egy pillanatig se kelljen éheznünk. Sikerült még a reggeli levezetéseként 2 kakaót (3dl 1 darab kb.) + 1 muffint benyomni (az egész mellesleg közel ezer kalória:)), úgyhogy pár órán keresztül rendesen szenvedtem, hogy ne hányjam össze magam a melegben. De megérte a dolog, rohadt finomak ezek a cuccok.

Aztán ahogy közeledtünk a fürdőhelyhez béreltünk az útszélén pár óriási kerékbelsőt, amire ráülhetsz és csoroghatsz le a kis folyókon + patakokon.

Megérkezés a Springbe, kristálytiszta hideg víz, búvárkodás, halak meg teknősbékák körülötted. Király.:) (Mondjuk ahol még 7 évvel ezelőtt voltam szintén Gáborral az nekem egy picit jobban tetszett. Ott volt egy barlang is a vízben, amibe be lehetett úszni + pár aligátor:)).

Olyan 3-4 órát maradtunk a helyen, közben volt egy kisebb eső, egy mosómedve invázió + Zsolttal konstatáltuk, hogy még mindig gyönyörűek a fekete lányok, és hogy szar lesz ezek után az otthoni fehér és uncsi homogén felhozatal.:):P

6 felé járhatott, amikor elindultunk a tegnap kimaradt helyi vurstli felé. Hétvége lévén nagy tömeg, régi kocsi találkozó a parkolóba és sok-sok gyerek.

Felültünk 2 brutál játékra (mindegyik a világ legnagyobb ilyen jellegű cucca volt), amit most nem fogok leírni, mert nehéz elképzelni. Látni kell, és ennyi.:)

Aztán átmentünk a világ legnagyobb Mcdonald’s-ába.:):):) (a mai nap már csak ilyen), és ettünk valami új gombás Mcizét. Mi Zsolttal nagyon élveztük a dolgot (minden országba mekiztünk amúgy legalább egyszer, hogy össze tudjuk hasonlítani a sajtburgereket:)), és Petra közönye se tudta elvenni a kedvünket. Hiszen a világ legnagyobb mekijében voltunk…..!:):) Rohadt jó, ez az igazi amerikai álom.:)

 

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047657

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047658

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047659

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047660

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047661

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047662

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047665

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047666

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047667

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047668

48. nap (2009.08.14.) Miami – Orlando

6 után nem sokkal landolt a gépünk, gyorsan átmentünk az USA vámellenőrzésén (kicsit jobban kikérdeztek azért itt is, mint New Yorkban – mit csináltál Dél-Amerikában, merre jártál, honnan van ennyi pénzed utazni, meddig maradsz, hol fogsz lakni stb.) és 8 órakor már Gábor kocsijában ültünk. Elég fáradtak voltunk ahhoz, hogy nem volt kedvünk egy hosszú sétálgatós városnézéshez, hanem a tengerparti ejtőzést választottuk. Az utóbbi bő 1 hónapban (Brazíliát leszámítva) amúgy is télikabátos időben volt többnyire részünk.

Úgyhogy lementünk az Ocean blvd.-re, a kocsi mellett a járdán átöltöztünk, majd egy bő órát fürödtünk az óceánban. Hiába volt még csak 9 óra környéke, a nap már iszonyatosan tűzött.

Utána Orlando felé vettük az irányt, ahol Gábor lakása található. Útközben többször is megálltunk (kajálni, publixba bagelt + csokis tejet venni, tankolni stb.), úgyhogy csak délután 5 felé érkeztünk meg. Gyakorlatilag végig én vezettem, és bár fáradt voltam, azért király volt kemény 65-70 mérfölddel a fucking highway-en kocsikázni Floridában.:) Zsolték gyakorlatilag az elején elaludtak (sose bírták a gyűrődést…..:):):) D&D), úgyhogy Gábor tartott engem is ébren. Megbeszéltük az itteni és otthoni ”csodálatos” dolgokat, és azért akadt bőven pár nagy sztori. Ezek közül a kedvenc, hogy hogyan lehet nagyon-nagyon sok dollárt elbukni a tőzsdén egy fagyis lány miatt péntek délután.:):) Az iszonyat odabaszós.:) A tanulság, hogy péntek délután mielőtt hétvégére zár a tőzsde ne menj el fagyizni senkivel…!:):) Nem éri meg!

Szóval már késő délután felé járhatott, mire leparkoltunk a Lilaakácközben. Tényleg úgy nézett ki a környék, csak tátottuk a szánkat, hogy milyen lakása van Gábornak. 2 emeletes, óriási nappali, konyha, sok-sok szoba külön fürdővel + sarokkáddal, és persze a nélkülözhetetlen rohadt nagy medence, pezsgőfürdős külön résszel a kertben. Mindez értelemszerűen a floridai Lilaakácközben, egy gyönyörű golfpálya és sok-sok tó környezetében. A tóban lakott mellesleg egy aligátor, de igazából elég sokat bujkált, szóval csak egyszer láttuk. Gábor mesélte még azt is, hogy bár bezárja mindig a medence melletti kaput estére, azért így is gyakran előfordul, hogy reggelre békákat meg kígyókat talál a vízben. Para.:)

Úgy terveztük, hogy első este elmegyünk megnézni egy 3D-s mozit, majd ellátogatunk az egyik helyi vurstliba. Azonban mire megfőztük a vacsit, kipakoltuk a cuccainkat meg ilyenek, olyan késő lett + mindenki olyan fáradt, hogy végül is a korai alvás mellett döntöttük.

 

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047654

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047655

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047656

47. nap (2009.08.13.) Lima

Miután 10 körül felkeltünk és megreggeliztünk, gondoltuk azért megnézzük Lima főterét ha már itt vagyunk. Fogtunk egy taxit és megint vagy 45 perc kocsikázás után (tényleg baszott nagy a város:)) kiszálltunk a téren. Dögiékkel az volt megbeszélve, hogy 1-kor találkozunk a templom előtt (ők csak aznap repültek Cuscoból ide), de miután vagy 1 órát vártunk rájuk és nem jöttek, tovább álltunk.

Sétálgattunk egy picit, Petra minden boltba bement és szokásához híven a fél árukészletet fel akarta vásárolni, Zsolt pedig a cipőjét tisztítatta negyed órán keresztül egy perui bácsival, és közben újságot olvasott. Jól nézett ki a dolog, szép dolog is ez a rabszolgaság….:):):)

Utána vettünk Fecónak ajándékba az egyik újságárusnál pár perui és spanyol lányokat tartalmazó ifjúsági regényt :):) (jobb ötletünk nem volt + hogy tudja miről maradt le…….huh baszki, azóta se adtuk oda neki:):)), aztán hazataxiztunk.

Megebédeltünk, tévét néztünk, biliárdoztunk, majd este fél9 körül irány megint a reptér. A becsekkolás most egy kicsit hosszabb ideig tartott a biztonsági dolgok miatt. Még mielőtt megkapod a beszállókártyádat + feladod a csomagjaidat kikérdeznek töviről-hegyire, hogy van-e nálad kokain.:) Hol pakoltad a táskádat, volt-e ott más is, hagytad-e őrizetlenül, kaptál-e valakitől csomagot…..ilyenek. Kicsit vicces, annak ellenére, hogy nyilván egyikünk se nyelt le indulás előtt pár zacsit (én legalábbis biztos nem, de most hogy így jobban visszagondolok Zsolt picit gyanús volt….:):):):)), azért zavarba jön az ember ezektől a kérdésektől. Én legalábbis biztos elpirultam + zavartan viselkedtem pár hasonló kérdésnél pusztán amiatt, mert tudtam, hogy rohadtul magabiztosnak + „lazának” kéne most tűnnöm. Nem lett volna kedvem hátramenni a kisszobába egy apróbb rectális vizsgálatra.:):)

Aztán persze eszembe jutott a Johnny Depp-es Blow című film, és megpróbáltam szép dolgokra gondolni…….:) Ment…..

Még azt is meg tudtam kérdezni, hogy a kokacserjés teámat bevihetem-e az Egyesült Államokba + hogy az öcsémnek vett kokás cukrokkal mit csináljak.:) Szerencsére mindent megtarthattam, és nem kellett kidobnom, pedig szinte biztos voltam benne, hogy ez a sors vár rájuk.

Aztán amikor a csomagokat feladtuk újból kifaggattak minket + kiderült, hogy a 31 dolláros limai reptéri illetéket nem kell kifizetnünk, mert az AA jegyében élből benne van. Imádom őket, egyszerűen nem tudnak csalódást okozni.:) Egyrészt azért sok pénz ez ahhoz, hogy csak úgy eltapsolja az ember + természetesen egy sorban állást is megúsztunk. A biztonsági ellenőrzésen meglepően sokáig tartott átmenni a hosszú sor miatt (kb. 1óra), szóval mire a kapunkhoz értünk már meg is kezdődött a beszállítás. Mielőtt a gépre beengedtek volna még egyszer feltették „burkoltan” a kokos kérdéseket, hátha most sikerül összezavarni (SP – Jimbós mexikói petárda vásárlásból kiindulva:):)).

Éjfélkor menetrend szerint el is hagytuk Limát, és pár méteres magasság után a város fényei is eltűntek a köd miatt.

Rögtön megkezdték felszolgálni a vacsit, gyorsan megettük, és lefeküdtünk aludni. (Jó kaját adnak az AA-nál, meg üdítő is van bőven, de az alkoholos piákért felháborító módon külön fizetni kell.:) Egy csillag mínusz.:) Az Alitálián bezzeg nyomathatod végig a szar vörösbort..:):))

Megpróbáltunk aludni, de nem volt egyszerű……. Én nem értem, hogy miért van állandóan tele a turistaosztály csecsemőkkel + gyerekekkel, akik ordítanak végig és rugdossák a háttámládat. Miért kell a féléves gyereket magaddal vinni a nyaralásra, azért van a nagyanyja, hogy ott hagyd nála egy picit.:) Nem?!:)

Közösen mindenesetre a többiekkel megbeszéltük, hogy mi kollektívan eltiltanánk a gyerekeket a repüléstől.:):) Egyszerűen túlságosan bezsongnak, és nem bírják a bezártságot.:) Vagy kéne gyerekjáratokat csinálni sok-sok játékkal, mesevetítéssel + Micimackós mentőmellénnyel + kéne olyan járat, amin csak felnőttek utaznak. Majd ha lesz sok pénzem, létrehozok tutira egy ilyen repülőcéget. Csak szervezés kérdése az egész, és anyagilag nem kerül többe. Sőt, csinálnék olyan járatokat is, mint amit kajáldából a Hooters csinált. Nagy mellű félmeztelen csajok lennének a légiutaskísérők. Sokkal viccesebb lenne, még hozzáadunk egy szivarszobát + 1 rudat a tv helyére, és máris gyorsabban repül az idő.:)

 

Szóval a lényeg, hogy olyan 2 óra felé tudtam csak elaludni, így rossz volt 5 óra repülés után hajnali 6-kor (időzóna +1) felkelni. Viszont Miami felett még teljesen sötét volt, úgyhogy nagyon pazar látvány volt a város felülről.

 

Ja, amiről még írni akartam pár sort, az a limai + dél-amerikai tömegközlekedés. Limában gyakorlatilag nincsen BKV-nak megfelelő buszozási lehetőség, hanem magánemberek járják mikrobuszokkal a várost, és minden utcasarkon megállnak, hogy embereket toborozzanak a járatukra. Ez amúgy sok helyen bevett szokás. Valparaisoban meg sok-sok kocsi helyettesíti a buszokat, megáll ugyanúgy a megállóban, és te beszállhatsz ha arra megy, amerre szeretnél menni. Vicces. Ahogy az is, hogy ahol meg van normális városi buszközlekedés, ott le kell intened a járatot a megállóban, különben nem vesz fel.

46. nap (2009.08.12.) Cusco – Lima

5 előtt már a reptéren voltunk Zsolttal és Petrával (ők amúgy valamikor hajnali 2 körül érkeztek vissza az indián bácsival, és mivel nem akartak fizetni 2 óra alvásért a hostelben, ezért 4-ig kimentek a városba bulizni), és gyorsan becsekkoltunk. Nagy rutinunk volt már benne, úgyhogy az egész tényleg 1 perc volt. Utána megvettük a reptéri illetőket 4 dollárért, amit sajnos a repjegyünk ára nem tartalmazott (Dél-Amerikában a legtöbb reptéren ki kell válltani, és nemzetközi utazás esetén elég húzós pluszköltség lehet – 30-50 dollár-).

Fél órát se kellett várnunk a kapunk előtt, és már meg is kezdődött a beszállítás. Pontos indulás, útközben kávé meg valami sütike a gépen, majd bő egy óra múlva landoltunk Limában. Érdekesség még, hogy az egész város felett óriási köd-szmog van állandóan, ezért leszállásnál az utolsó pillanatig nem lehetett semmit látni az ablakon. Nem tudtad milyen magasan is vagytok még, egyszer csak csattant a kerék a kifutón.

Fogtunk gyorsan egy megbízhatónak tűnő taxist, és dél-amerikai viszonylatban nem kevés pénzért (amúgy olyan 2000ft-ért) vagy 50 percen keresztül vitt minket a szállásig. Mindenesetre így is megérte a dolog, életveszélyes lenne nagytáskákkal turistaként felszállni a limai tömegközlekedésre.:) Taxival nagyobb esélyed van, hogy a táskáiddal és a veséiddel együtt biztonságba megérkezz. Érdemes mellesleg normális taxist is keresni (zárható ajtók meg minden), mert előfordul, hogy a piros lámpánál 4-5 késes fiatal minden cuccodat kedvesen és finoman „elkéri”.:) Manuel pár barátja legalábbis így járt.

Szóval olyan 10 óra környékén megérkeztünk Mirafloresbe (egyik legjobb környék, turistáknak ezt ajánlom, itt nagyjából mászkálhatsz nappal az utcán….:):)), és miután elfoglaltuk a szobát, lefeküdtünk aludni. Másnap éjfélkor indult a repülőnk Miamiba, és igazából semmit nem akartunk Limában csinálni. Óriási, ronda, koszos, veszélyes város………:) Így lehet jellemezni. Engem speciel nem is zavart, hogy bő egy nap here-vere következik, azért lefárasztott az elmúlt 3 nap. Simán el tudtam ütni ezt az időt alvással, számítógépezéssel, tévézéssel, biliárdozással. Délután miután felébredtünk 5-6 felé kimentünk egy közeli nagy élelmiszerboltba. Olcsó pénzért vettünk egy csomó kaját (sült húsok, köret, zöldség, gyümölcs, csoki stb.), majd visszamentünk a hostelbe, jól megvacsoráztunk és újból lefeküdtünk aludni reggelig. (Azaz előtte én még teljesen összetörtem Christiána hosszú szomorú levelén, hogy nem találtuk egymást. Ha csak 1 nappal több időnk lett volna Limában, biztos gondolkodás nélkül visszamentem volna hozzá.)

45. nap (2009.08.11.) Machu Picchu – Ollantaytambo – Cusco

Szóval alvás nélkül nagyon fáradtan felültünk a buszra Christiánával, és vagy 10 perc meredek szerpentinen való zötykölődés után megérkeztünk a Machu Picchuhoz. Útközben, hogy visszanyerjem emberi formámat, egy másfél literes ásványvizet szorongattam makacsul a kezemben, és megpróbáltam megenni valami péksütemény szerűséget.

 

Féltem egy picit amúgy a Machu Picchutól, hogy csalódást fog okozni (messze nem akkora szám, mint ahogy beharangozzák), de szerencsére ez nem így történt. Tényleg lenyűgöző és óriási az egész, szóval bármennyire is viseltes voltam, élveztem az ottlétet. Christiána csatlakozott a spanyol túravezetéshez, én meg az angolhoz, úgyhogy elváltak útjaink. Alig értem be a bejáraton összefutottam Zsoltékkal is, akik teljesen kivoltak az indián faszi miatt. Elmondták, hogy jól át lettek baszva, messze nem azt a „szolgáltatást” és élményt kapták, ami be lett harangozva. A dzsungelt kb. kihagyták mivel esett az eső, ratyi hostelben aludtak pár órát, és teljesen összecsipkedték őket a szúnyogok. Tényleg brutálisan nézett ki a kezük + lábuk. Ezek az esőerdei szúnyogok még a pokrócon át is szívják a véredet.:)

Igazából egy olyan fél óra után leváltam az angolcsoportról, mert nem annyira érdekelt a szöveg, hogy hogyan főztek meg laktak az inkák itt. Sokkal inkább az egész helynek a hangulatát akartam elkapni, úgyhogy csak sétálgattam amerre a kedvem vitt, és heverésztem a fűben. Gyönyörű napsütés volt, és tényleg óriási és lélegzetelállító volt az egész inka város. Az egyik sarkában egy meredek dombon folytatódtak a romok, amit ha megmásztál, tényleg felejthetetlen látványban volt részed. Petra elcsórta a fényképezőgépemet, úgyhogy vagy egy órán át vártam rá a csúcson + keresgéltem őt, hogy tudjak pár képet magamról is csinálni. Ez is jól példázza a nagyságát a helynek, hogy egyszerűen képtelenség volt megtalálni bárkit is. Végül már úgy voltam vele, hogy feladom, amikor a semmiből hirtelen előbukkant.

 

Fél 12 környékén a spanyol sráccal elindultunk lefelé, mert 1-re a vasútállomáson kellett lenni. Nem akartam újabb 8 dollárt kidobni a buszra, úgyhogy sétáltunk. Nem tudom hány lépcsőfokot kellett megtenni, amíg leértünk, a lényeg, hogy rendesen kikészült mindkettőnknek a lába. Azért jó volt, 30 fokos meleg, gyönyörű környezet, a hegy alján jéghideg forrásvíz.

 

A vasútállomáson találkoztam megint Christinával (akit szintén nem találtam fent a hegyen, mert akkora), és együtt felszálltunk a vonatra. A PeruRailben most se kellett csalódni, ugyanolyan szar volt, mint idefelé. Ráadásul beültettek Christiána és én közém valami kisgyereket, úgyhogy nem nagyon tudtunk kommunikálni se. Annyit sikerült megbeszélni vele, hogy este 10-kor találkozunk Cusco főterén, és együtt töltjük a limai gépem indulásáig hátralevő 6 órát. Ahogy leszálltunk a vonatról, 5 másodpercünk nem volt elbúcsúzni, mert rögtön indultak a mikrobuszaink vissza Cuscoba. Rossz volt így elválni, de úgy voltam vele, hogy a kb. 7 órás buszút alatt kialszom magam, és utána miénk lesz az éjszaka + lesz még időnk bőven a búcsúzkodásra. (…….Ez nem így történt, szóval nagyon sajnálom, hogy rohanás közben egy fél puszival kellett ott hagynunk egymást a vasútállomáson……)

Annyira fáradt voltam, hogy ahogy felszálltam a buszra elaludtam. Az út első 4 órájában végig kemény rázós földes úton száguldozott a söfőrünk, de ez engem az álmomban - Adriana elmondása szerint - abszolút nem akadályozott. A fejem végig össze-vissza verődött a busz fejtámlája, plafonja és ablaka között, állítólag nagyon brutális nézett ki, és senki nem értette, hogy-hogy nem kellek fel rá.

 

Az egész útból amúgy 2 dologra emlékszem. Az egyik, hogy amikor a magas hegyről jöttünk le, akkor Ollantaytambó előtt olyan ködbe keveredtünk, hogy 1m nem lehetett előre látni. A másik emlékfoszlány pedig az, hogy valahol Ollantaytambó után megállították a rendőrök a mikrobuszt, hogy van-e nálunk kokain.:) Vicces volt.:) Arra ébredek, hogy nyílik mellettem az ajtó, az éjszakában egy rendőr áll ott, és spanyolul elkezd beszélni, amiből csak a kokain szót tudom kivenni. Azt se tudtam mi a fasz van olyan fáradt voltam, nem is hiszem, hogy nagyon reagáltam a kérdésére. Csak néztem bután…..:) Pár táskát arrébb lökött, benézett a székek alá, aztán intett, hogy mehetünk. (Gondolta szegény nyomorék srácot nem szívatom tovább:):)) Az egész tényleg nem tartott tovább 10 másodpercnél, és nem is kutatott nagyon. A dolog szerintem csak arról szólt, hogy tisztában legyenek vele az emberek, hogy bármikor félreállíthatják a kocsijukat drogkeresés céljából.

A lényeg, hogy a tervezett 9-es érkezés helyett (a köd miatt), csak olyan 10-re értünk Cuscoba. Elvileg már akkor a főtéren kellett volna lennem, de abban bízva, hogy Christiánáék busza a rossz idő miatt szintén késik + hogy lerakjam a táskámat és átöltözzek, visszamentem a hostelbe. Úgy terveztem, hogy miután megtalálom Christinát hajnali fél4-ig vele leszek, aztán gyorsan félóra alatt összedobom a cuccaimat, és kimegyek a reptérre.

11-re értem csak a főtérre (1 órás késés), és abban reménykedve, hogy Christiána még nem volt itt, vagy másfél órát vártam rá. (Közben a Mekiben ettem egyet, …..nagyon király…..bármennyi finom szószt meg ketchup stb-t nyomhatsz magadnak a kajádra.)

Fél egykor rájöttem, hogy elkerülhettük egymást, úgyhogy elindultam megkeresni az ő szállását (a cuscoi címét tudtam + az e-mailjét). Vagy bő 1 órán keresztül bolyongtam a kis utcákon a városba, és mivel nem nagyon volt biztonságérzetem, ezért nem mondanám, hogy élveztem dolgot. Nagy nehezen megtaláltam a hostelt, de zárva volt az ajtó. Becsöngettem, és kijött álmos fejjel a tulajdonos, és közölte bunkón, hogy - igen - itt laknak a mexikói lányok, de nem tudja hol vannak, lehet alszanak már, úgyhogy menjek haza én is…….:( Jó, tényleg felébresztettem fél2-kor, de azért lehetett volna picit kedvesebb.:))

Úgyhogy utána hazamentem, összepakoltam, aludtam 2 órát, majd kitaxiztam a reptérre…..

 

Másnap Limában egy másfél oldalas e-mail várt Christiánától, hogy hol voltam és, hogy egész este keresett + várt rám. Ááááááá.:) Nagyon kivoltam. Komolyan megfordult a fejembe, hogy visszarepülök hozzá 1 napra.

Kiderült ugyanis, hogy ő 10-11-ig várt rám a főtéren (nem késtek a busszal), aztán elment a hostelembe, ahol tovább várt rám, majd üzenetet hagyott a portáson keresztül. Utána visszament a főtérre.

Szóval pont elkerültük egymást mindenhol, amíg én a főtéren voltam, addig ő a hostelben, majd cseréltünk. (Hozzáteszem, hogy fél2-kor, amikor hazaértem nem adták át az üzenetemet.)

Szóval kemény dolgok ezek, ki kell mennem Mexikóba meglátogatni őt………..:):)

 

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047640

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047641

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047642

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047643

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047644

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047646

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047647

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047648

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047649

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047650

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047653

44.nap (2009.08.10) Cusco – Ollantaytambo – Aquas Calientes

A hajnali fél8-as ébredés után megreggeliztünk Dögivel (azért az túlzás, kaptunk 2 zsömlét + ketten 1dl kávét), majd kiálltam a hostel elé várni a mikrobuszra, amivel a Machu Picchu-hoz vittek minket.

A cuscoi szállásunkról még nagyvonalakban annyit, hogy elég ratyi volt. Az még hagyján, hogy meleg víz nem nagyon volt, de délután 5-6-tól kezdve reggelig elzárták komlett a vizet. Ennek 2 hátulütője is van, az egyik ha buliból haza jössz teljesen dehidratált állapotban, akkor lefekvés előtt azért szívesen innál egy picit, a másik pedig, hogy a WC-t se nagyon lehetett használni. Elég szarul néz ki ha nem tudod lehúzni.:)

 

8 után nem sokkal meg is érkezett egy perui nő, aki elkísért engem a téren álló kocsihoz. Egy olyan 15 fős buszban hátul foglaltam helyet, majd miután felszedtünk még pár emberkét Ollantaytambo felé vettük az irányt.

A társaságról amúgy annyit kell tudni, hogy bár nagyon heterogén volt, de azért az út végére nagyon jó kis csoport alakult ki belőle. Volt 2 brazil csaj (nő..?), 2 Kaliforniai Amerikanerin, 1 spanyol srác, egy nagyon kedves chilei testvérpár + még jó pár gringó.:)

Adriánáról (madridi srác) érdemes megemlíteni, hogy most fejezte be a környezetmérnöki tanulmányait Chilében (1 éves csereprogram), és a nyaralás után munkát keres ott. Állítólag a csajok nagyon bírják az eredeti spanyol akcentusát, úgyhogy esze ágában sincs hazamenni.:):) (Hozzá kell tenni, hogy elmondása szerint az első 1 hónapban egy büdös szót nem értett a chilei spanyolból, és őt se nagyon.:))

A két kaliforniai csaj pedig iszonyat dögös volt + kedves, szóval összességében jól el lehetett velük ütni az időt. Persze azért, mint szerintem majdnem minden amerikai, egy kicsit ők is „flegmák” + „beképzeltek” voltak. Áhh, igazából egyik szó se írja le jól a dolgot, de a lényeg, hogy sokszor olyan érzése van az embernek, mintha alárendelt szerepe lenne a társalgásban és csak az USA körül forogna a világ….. „Mi vagyunk a trendi csajok, L.A.-ből jöttünk, nem eszünk húst……bla bla…..” Fasz kivan, de lehet, hogy ezt csak én képzelem mindig bele:), Mindegy.

Szóval olyan 2 óra buszozás után megérkeztünk Ollantaytamboba, majd egy olyan 20 perces pihenés után már indultunk is tovább. (Amúgy aranyos kis falucska). Egy meredek szerpentinen olyan 4300m-re vittek fel minket (ismét hó), majd a hegy túloldalán a perui dzsungelen keresztül elkezdtünk leereszkedni a Machu Picchu felé. Néha útközben megálltunk fényképezni, pihenni meg ilyenek. Amúgy számomra ez egy tökéletes „dzsungeltúra” volt.:) Mész kocsival a földes úton, körülötted buja növényzet, aztán ha van kedved megállsz nézegelődni. Épp jó…:)

 

3-4 óra utazás után végül is megérkeztünk Santa Mariaba, ahol egy helyi kis parasztházban megebédeltettek minket. Volt leves, sült hús meg minden + rengeteg szúnyog. Mellesleg már vagy 1 héttel korábban elkezdtük szedni a malária gyógyszert, és egészen eddig azt hittem, hogy rohadt felesleges volt, mert sehol nem találkoztunk vérszívókkal. Igazából örültem is egy picit, amikor megcsípett 2-3, mert így legalább nem ment pocsékba a 10ezer Ft-os gyógyszer.:):)

 

Ezt követően Santa Tereza felé mentünk tovább az Urubamba-folyó völgyén keresztül. Az út kezdett egyre izgalmasabbá válni, mivel alattunk egy olyan 100-200m-es szakadék után ott hömpölygött a folyó. Úgy kell az egészet elképzelni, hogy egy nagy kanyon, aminek az egyik oldalába kivájtak valami útféleséget. Persze semmi korlát, rögtön jön a mélység. A sofőr halál nyugalommal az eddig megszokott tempóban vezetett tovább, és az út kb. olyan széles volt, mint a busz.:) Mindenki izzadt egy picit szerintem.:)

Gyors pihenő Santa Terezában (Vennem kellett a boltban szőlőzsírt, mert teljesen ki volt száradva a szám, és valami undorító áron eladtak nekem egy olyan labellot, ami annyira kemény volt, hogy nem tudtam bekenni vele a számat anélkül, hogy ne húzzam le róla a bőrt.:) Nagyon ratyi volt.:)), majd újabb fél óra buszozás után megérkeztünk a PeruRail egyik végállomásához (Hidroelectrica). Rövid becsekkolás + várakozás után már indult is a vonatunk Aquas Calientesbe, ami egy a Machu Picchu lábánál kiépített turistafalu. Innen lehet az inka romokat megmászni. Magáról a PeruRailről amúgy el kell mondani, hogy szerintem nagyon szemét, és gáz az egész. Egyrészt undorító jegyáraik vannak, mivel teljes monopóliumot élveznek a Machu Picchu megközelítését illetően. Cuscoból a turistajegy (amit kb. 3 hónappal érdemes előre lefoglalni, mert betelik) olyan 120 dollár. Egy másfél órás vonatozásra Dél-Amerikában szerintem ez egy picit sok.:) Ha már nincs jegyed backpackers részre, akkor olyan 550-600 dollárért vehetsz első osztályú jegyet is.:):) Na ez az ami szerintem rohadt felháborító. Nem tudom milyen a first class, de ha pezsgő-kaviárral, meztelen inka kurvákkal és kokainbárral egybekötött időtöltést kínálnak:), akkor se lennék hajlandó kifizetni a perui "indianoknak" ennyi pénzt….:):):) Azért ez egy szép mondat lett…:) Mindegy, ennyit a monopol helyzetről:) Amúgy Magyarországon is ugyanez a pénzlehúzás menne, ha lenne valami világcsodánk.

Visszatérve a vonatozásra. Olyan 3km-t kellett megtennünk a helyi gőzössel, aminek az érdekessége még az volt, hogy 2-3 vagonból állt, és az egyikbe csak peruiak szállhattak fel. Nekünk erre a 3km-re 8dollárt kellett kifizetni (azaz kellett volna, de nekem már benne volt a túra árában), míg a peruiak olyan 10 centet perkáltak. Az ő kocsijukba volt összesen 10 ember, míg nálunk több száz.:) Hering módjára felpréseltek minket, majd ránk zárták a melegben az ajtót. (Utálom az ilyen jellegű pozitív diszkriminációt is, legalább annyira gáz, mint a negatív.)

Ja, és a slusz poén, hogy a 3km-t olyan 40 perc alatt tettük meg. 100m előre, majd 90m hátra. Összefoglalva rühellem a PeruRailt.:):) Volt aki gyalog a sínek mentén hamarabb odaért.

 

Már vagy 7 fele járhatott, amikor végre megérkeztünk a Machu Picchu lábához, Aquas Calientesbe. A „várost” gyakorlatilag tényleg csak turisták lakják (szálloda, hostel, étterem, ajándékbolt, és pár kocsmából áll az egész.), ennek ellenére megvan a bája. Király a dzsungelszerű környezetben a nagy hegyek és a Machu Picchu lábánál mászkálgatni, nézegelődni + sörözni. Mellesleg van egy termálvizes fürdőjük is, amit az idő hiánya miatt végül is kihagytam.

Gyorsan elfoglaltuk a hostelt (kaptam egy jó kis egyszemélyes szobát), majd a szálláson megismert 2 mexikói csajjal és egy 5 fős paraguayi társasággal elmentünk a helyi piacra. Sétálgatás közben egy folyó felett kellett átmennünk, amin a vasúti sín két oldalán magán a hídon volt a járda. Már ránk sötétedett + olyan jól elbeszélgettünk, hogy az egyik paraguayi srác át akart menni a másik oldalra, de elfeledkezett róla, hogy középen nem rendes út van. Belépett a 2 sínfa közé, a fél teste kilógott alul a hídon, a fejével meg megfejelte a sínt. Elég magasan is voltunk a folyó felett + tényleg akkorát koppant a buksija a vason, hogy senki nem nevetett. Pedig azért így utólag vicces volt :):), főleg, hogy semmi baja nem lett.

Rövid piacozás után (én nagyon untam, mert nem tudom hány piacot láttam már az elmúlt időben…..a lényeg, hogy sokat), megvacsoráztunk, majd kimentünk iszogatni. Amikor egy helyi csövest megláttam teljesen kész állapotban késsel a kezében sétálgatni az egyik kis utcában, gyorsan eszembe jutott újra, hogy bármennyire is turistaközpontban vagyunk, azért ez is Dél-Amerika, és érdemes figyelni. De az ilyenekről majd később egy picit bővebben. Volt 1-2 kalandunk.:)

Eredetileg úgy terveztük, hogy éjfélig iszogatunk, aztán mindenki gyorsan nyugovóra tér, mert hajnali 4-kor indulnunk kell megmászni a hegyet. 2 óra alatt fel lehet innen jutni gyalog, és egy Machu Picchus napfelkelte azért biztos impozáns. A másik verzió, hogy busszal felvisznek (tiszta Rio Jézus-szobor), de mivel azért kb. 8 dollárt kell fizetni, azért én a gyaloglásra szavaztam első körben sokakkal egyet értésben. Aztán ahogy fogytak az italok (találtunk valami tuti helyet, kb. 1200ft-ért 4 darab bármilyen piát kikérhettél, koktélt is beleértve), egyre jobban sejtettem, hogy ez a „korai” fekvés nem fog menni.:) Ezért áttértem a B verzióra: 4-ig buli, aztán hegymászás.:):)

Éjfélkor átmentünk egy discoba, ahol a mi 8 fős társaságunkon kívül nem volt senki, és egymás után rendelve a piákat egy családias bulit csaptunk. Jaja, ereszd el a hajam stílusban….:) Tényleg nagyon nagy arcok voltak a paraguayiak, Adriána + a 2 mexikói csaj. Közvetlen, barátságos meg minden. Bömböld a reggaeton, fogytak az italok, aztán 3 óra felé a társaság tagjai is. A 2 mexikói leányzó maradt + én meg egy paraguayi srác.

Hozzá kell tenni, hogy Christináért (az egyik mexikói lány :)) az első pillanattól kezdve, ahogy megláttam a vonaton teljesen odáig voltam. Gyönyörű félvér csaj, éjfekete göndör hajjal meg minden. Pont úgy nézett ki, mint az eddig is nagyon kedvelt szép sötétbőrű francia nők. Mivel kb. biztosra vettem, hogy ő is csigazabáló, ezért nagyon kellemes meglepetés ért még anno a hostelben amikor leszólítottam. Mindegy. A lényeg, hogy szerencsére ő is az elejétől kezdve szimpatizált velem, szóval bármilyen jó is volt a többiekkel bulizni, igazából szartam le, hogy elmentek 3 környékén…:):) Christina ott volt, csak az számított.

Háromnegyed 4-ig maradtunk, és bár a 2 buszos kaliforniai csajjal megdumáltam, hogy hajnali 4-kor találkozunk az étterem előtt, hogy együtt induljunk neki zseblámpával a hegynek, úgy gondoltam nem fognak eltévedni. Ha L.A.-ből idetaláltak, akkor ez is menni fog nekik.:)

 

Mivel elég éhes voltam + Christiana is ezért felmentünk a szobámba kajálni valamit. Egy picit végül is leragadtunk……:) Tényleg iszonyat durván gyönyörű volt és felkavaró.......

Ő is odáig volt értem, úgy hogy hiába világosodott már ránk (Machu Picchus napfelkelte bekaphatja:)), fél 7-kor fel kellett vetnem, hogy hagyjuk a francba ezeket az inka romokat. Maradjunk itt a szobában,  és használjunk ki minden percet, amíg a limai repcsim indul.

Tényleg szebb volt ő az ágyikómban, mint bármelyik lecsengett indián kultúra.:):) Szerintem….:)

 

Aztán persze nem sokkal később megjelent a barátnője + Adriána, és jól kivertek minket az ágyból. A kis dögök.:)

Olyan fáradt voltam, menni alig bírtam, szóval felszálltam a buszra Christiánával, és felzötyögtünk a Machu Picchuhoz.....

 

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047485

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047486

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047487

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047488

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047489

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047490

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047491

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047492

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047493

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047494

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047495

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047496

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047497

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047498

43. nap (Cusco) 2009.08.09.

Miutan felkeltunk elkezdtuk megszervezni a Machu Picchus turankat. Tobb verzio is akadt, es vegul is megosztott lett a tarsasag. Eredetileg a 2 nap/1 ejszakas kocsis utra akartunk befizetni, de aztan Jokiek talaltak valami helyi indiant, aki egy dzsungel-turaval egybekotott 5 napos utat kinalt. Mivel az utobbinak az ara ketszer annyi volt + engem szemely szerint rohadtul nem vonz a dszungel (kigyok, pokok, oriasi gaz meg ilyenek:)), ezert en maradtam a 2 napos verzional. A tobbiek az indian faszival lebeszeltek, hogy az utjukat suritsek be 2,5 napba, ugyanis 12-en hajnalban repulunk Limaba, es addig vissza kell erni. Ennek persze az is lett az eredmenye, hogy az ido hianya miatt rogton indulniuk kellett delutan. Nem tudom, hogyan lehet egy 5 napos kalandot 2,5 napba besuriteni, mindenesetre az eredeti ar fejeben nyilvan megprobalkozik vele az indian bacsi.:):)Miutan egyedul maradtam en is befizettem a sajat kis utamra, majd maszkaltam picit a varosban. Nezegettem cuccokat a piacon, aztan sotetedeskor visszajottem netezni a hostelbe. Olyan 9 ora korul megerkezett Dogi Boliviabol 1 holland es 1 nemet srac kisereteben. Bar teljesen kimerultek es mar vagy 24 oraja buszoztak kaja,pia nelkul, azert nagyon jokat meseltek a 3 napos turarol. (Dzsippel egy 4800m-en fekvo sivatagban utazgattak.) Elmondasuk szerint rohadt hideg volt estenkent, de a festoi taj napkozben mindenert karpotolta oket.

42. nap (Cusco) 2009.08.08.

Miutan ujra osszeallt a kis csapat, kimentunk maszkalni a varosba. Az egyik kozeli kis teren eppen kirakodovasar volt, szoval eloszor megneztuk azt. Kozben valami perui dobosbanda jatszott, es rengeteg nepviseletbe oltozott nenike + kisgyerek maszkalt lamaval az utcakon.:) Lehetett kozos kepet csinalni veluk, de erdemes elore lefixalni az arat, mert eleg undoritoan lehuznak kulonben. Ugy altalanossagban igaz amugy Cuscora, hogy a sok turista miatt majd nem ketszer olyan draga, mint mondjuk Arequipa. Mivel mar regota a programon volt, hogy eszunk tengerimalacot, ugy gondoltuk 2 ora kornyeken, hogy nem halogatjuk tovabb a dolgot.:) A kozpontban is rengeteg helyen szolgalnak fel qui-t, azonban mindenhol az amerikaiak penztarcajahoz igazitjak az arakat. Nem akartunk beulni egy turistaktol hemzsego draga “etterembe”, ugyhogy kideritettuk hova erdemes mennie azoknak, akik mindezt kerulni szeretnek. Kaptunk egy jo kis cimet, majd kitaxiztunk a periferiara. Gondolom mondani se kell, hogy az ottani varoskep meroben eltert a centrumetol. Foldesut, nyomornegyed, rengeteg koborkutya meg szemet az utcakon. Eleg ijeszto volt mar a taxibol nezve is. 20 perc utazas utan kiraktak minket a getto kozepen:) a kajaldanal, majd gyorsan bementunk ebedelni. A helyen rajtunk kivul gyakorlatilag csak peruiak voltak (2 turistat leszamitva, akik miutan lefotoztak a kajat sietve tavoztak:)), igy egy picit kenyelmetlenul is ereztuk magunkat. Leultettek minket egy koszos kis asztalhoz, majd 5 perc mulva mindenfele rendeles nelkul kihoztak 4 tengerimalacot.:) (Kesobb kiderult, hogy a helyen csak azt lehetett enni.) Zsoltnak ugyan esze agaban nem volt malackat enni (sajnalta szegenyeket:)), de vegul o is rakenyszerult. (Csak azert, hogy ne legyen hiabavalo a halaluk.:)) Igazabol semmi huuu de finomra nem szamitottam, es ez be is jott. Keves hus, budos belso szervek, es elvetve par szorcsomo (az enyem vilagosbarna lehetett:)) a rossz nyuzas miatt.:) Nem mondhatnam, hogy nagyon jol laktam + talan a kornyezet miatt rosszabb volt az etvagyam is. Ugyanis elkovettem azt a hibat, hogy elmentem a mosdoba mielott felszolgaltak volna. Ezzel csak az volt a gond, hogy a ferfi WC konkretan a konyhabol nyilt.:) Nagyon kesz!:) Erdekesnek tunt pisiles kozben a perui konyhamuveszet.:) Miutan befejeztuk az ebedet es megittuk az inka kolankat is (sarga szinu szensavas uditoital), letaxiztunk a kozponti fopiacra. Na ott aztan mindent meg lehetett venni, ami csak szem szajnak ingere.:) A mumifikalt halott lamakon keresztul a kigyokopany at mindent.:) Peru erdekessege meg amugy, hogy mindenhol arulnak cocalevelbol keszitett kulonbozo dolgokat (tea, szivar, csoki, cukorka, es persze a szimpla level). A levelet elvileg a magassag miatt ragcsaljak az emberek, hogy ne legyenek faradtak (kb. olyan, mint a kave). Mi is vettunk kemeny egy solert egy kisebb szatyorral, de nem mondhatnam, hogy kulonosen finom vagy hatasos lenne. Ha sok levelet ragsz ossze egyszerre es sokaig a szadban hagyod, akkor egy picit elzsibbad a nyalkahartyad. Amugy semmi extra.A piac utan megneztuk a helyi nevezetessegek egy reszet (templom, foter stb.), majd visszasetaltunk a hostelbe.

Vacsiztunk, megittuk a megmaradt piscolankat, majd kimentunk vegyulni a tomegbe. A foteren rengeteg szorakozohely volt, ahova a helyi szorolapos sracok invitaltak a turistakat. Ugyan ingyenes volt a belepo + sok helyen ingyenpiat is adtak, egyik helyen se maradtunk sokaig, mert nagyon mu volt az egesz. Teli turistakkal, elvetve egy-ket indian. Az utcan osszeismerkedtunk egy perui sraccal, akit megkertunk, hogy vigyen el minket egy igazi turistamentes helyre. Taxi, para kornyek, motozas, es mar ott is voltunk. Rajtuk kivul gyakorlatilag csak helyi arcok voltak, szoval erdekes volt bepillantast nyerni abba, hogyan is buliznak a perui fiatalok. Osszesegeben jo volt gringonak lenni, bar azert volt par hatulutoje is a dolognak. Peldaul en rettegtem elmenni a mosdoba egy ido utan, mert nagyon nehez volt szabadulni. Nem is az volt a fo gond, hogy a WC teljesen szet volt fosva + hanyva, nem volt viz , 3cm vastagon allt a pisi a foldon es atazott tole a cipod + hogy a Wc-s fiuval mindig kezet kellett fogni (aaaaa:)), hanem hogy mindenki a baratod akart lenni. Bementel, es ezren szolitottak le + magyaraztak neked spanyolul.:) Egy ido utan idegesito + faraszto volt, mert azert bunkon megse akartal viselkedni.

Az erem masik oldala persze az volt, hogy minden perui leanyzo gringo ferjet akar maganak, es nem tulsagosan keretik magukat. (Korabban figyelmeztettek is miket, hogy azert figyeljunk a cuscoi + limai lanyokkal, mert nehez levakarni oket:)). Mellesleg a perui noket ugy kell elkepzelni, hogy 80 %-uk bun ronda szerintem (lehet, hogy 90 :)), de a maradek 10-20% iszonyatosan gyonyoru. Mivel eleg nagy volt a hely, igy nem volt okunk panaszra.:) Boven akadt kivel tancolgatni meg ilyenek…..:) A lenyeg, hogy jol ereztuk magunkat, bar en legkozelebb egy picit kevesebb helyi samanok altal kozkedvelt kaktuszlevet fogok inni a buli elott. Na az szornyu volt.:) Senkinek nem ajanlom.:) 6-8 ora felelem es reszketes Cuscoban.:)

 

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047461

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047462

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047463

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047464

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047465

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047466

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047467

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047468

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047469

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047470

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047471

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047472

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047473

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047474

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047475

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047476

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047477

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047478

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047479

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047480

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047481

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047482

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047483

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047484

41. nap (Arequipa) 2009.08.07.

9 korul megreggeliztunk Petraval (helyi kokacserjes filteres teat is szolgaltak fel:)), majd kimentunk megnezni a varost.

Eloszor a buszmegallohoz taxiztunk, es megvettuk a cuscoi jegyunket. Eredetileg az volt a terv, hogy Punoba is elmegyunk megnezni a Titicaca-tavat, de vegul ezt elvetettuk. Eleg sok rossz sztorit hallottunk a punoi kozbiztonsagrol, es ugy voltunk vele, hogy nem er annyit az egesz, hogy ellopjak a cuccainkat. Arrol nem is beszelve, hogy csak fel napunk lett volna ra, igy nem tudtuk volna megnezni az uszo szigeteket se, ami az egesznek a lenyege. Petra sokaig eroltette azt a program lehetoseget is, hogy aludjunk az egyik szigeten az indianok kozott (van ilyen lehetoseg). Meg Joki ugy ahogy kaphato lett volna a dologra, de en semmikeppen..) Nem fogok azert fizetni, hogy egy satorban aludjak a minusz x fokban 15 koszos indiannal.:):) Elhiszem, hogy megvan a hangulata meg ilyenek, de ez nagyon tavol all tolem.:)

A lenyeg, hogy vegul is csak Cusconal maradtunk. Miutan megvettuk a jegyet, visszmentunk a kozpontba Petraval. Megebedeltunk egy olcso helyen (5 solert eloetel, leves, foetel, desszert:)), majd beultunk egy a foteren talalhato kavezoba. A hely erdekessege az volt, hogy az egyik magas epulet teteje volt berendezve kavezonak, es gyonyoru ralatas nyilt szinte egesz Arequipara. Ezutan elsetaltunk a helyi piacra, es nagy alkudozasok mellett vettunk par ajandekot. Tenyleg nagyon jo kis dolgok voltak, es viszonylag kedvezo aron lehet kulonbozo alpaka szorbol kezitett ruhadarabokat is beszerezni.Este visszamentunk a hostelbe, megvacsoraztunk, majd kimentunk a buszmegallohoz. Mivel Jokiek tovabb aludtak reggel (lefarasztotta oket a buli + Zsoltot a perui lanyok), ezert egesz nap kulon utakon jartunk. Igy esett meg az is, hogy mas buszra tudtak csak jegyet venni Cuscoba. (Kb. fele annyibol megusztak az utazast.) Sokat rohogtunk is rajta, hogy tuti valami csirkeszallito busszal fognak megerkezni az inka fovarosba.:) Az ertekeik egy reszet atruhaztak rank, de vegul is ok is teljesen jo tarsasagot valasztottak. Nem volt semmi para az utjuk alatt, hamarabb is ertek 2 oraval Cuscoba, mint mi.

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047451

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047452

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047453

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047454

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047455

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047456

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047457

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047458

40. nap (San Pedro de Atacama - Arica - Tacna - Arequipa) 2009.08.06.

Miutan vegig aludtuk a buszutat, reggel 6:30-ra ertunk Aricaba, ami az utolso chilei telepules a perui hatar elott. Ezt erezni is lehetett rajta, sokkal felelmetesebb kornyezet fogadott miket a megalloban. Szegenyseg + ijeszto arcu emberek, szoval nem nagyon ereztuk biztonsagba magunkat. Legalabbis en nem. Csak egy percre mentem ki az allomasrol egyedul, hogy internetet keressek (szallast kellett foglani), de miutan egy nagyon felelmetes kulseju hapsi elkezdett kovetni, visszarohantam a piroslampan keresztul a tobbiekhez. Nagyon hasznos dolog a futas:) + tenyleg figyelni kell.

Mivel a hataron keresztul nem mennek chilei buszok, ezert taxit kellett fognunk. Fejenkent 3000 pesoert (beleertve a szokasos kotelezo papirmunkat is) atvittek minket Tacnaba. Ez az egesz hadmuvelet olyan masfel oraba telt, ugyanis olyan 1 orat allhattunk sorba a vamnal. Ujabb pecset + gyumolcsellenorzes (mas rutinosak voltunk es a taxiba mindent megettunk).

Tacnaba gyorsan vettunk egy buszjegyet Arequipaba, es 9:30-kor mar ujra uton voltunk. Direkt a legdragabb buszjegyet vettuk mellesleg (igy is olyan 3000ft volt "csak"), mert azt az infot kaptuk, hogy Peruban turistakent jobban teszed ha nem sporolsz ezen. Negyed ennyiert is lehet utazni "csirkeszallito" buszokon, csak peldaul a csomagod konnyen elkeveredhet + az ilyen jarmuvek eleg gyakran lerobbanak es ott hagynak a sivatag kozepen.:) Szoval a lenyeg, hogy mi viszonylag nyugiban aludhattunk, tevezhettunk + nezhettuk a tajat. Mellesleg meg mindig sivatagon keresztul utaztunk (uncsi:)), igy rakenyszerultunk, hogy megnezzunk egy Rob Sneider best of dvd valogatast..) Halal.:) Az egyik reszben csajja valtozott, a masikban kaveskanalla, a harmadikban cipofuzo volt.......(South Park:):):):)).

Delutan fel 5 fele erkeztunk meg Arequipaba, es legnagyobb meglepetesunkre egy gyonyoru es hangulatos "kis" varoskaba erkeztunk. Este is nyugodtan ki lehetett menni az utcara, nagy nyuzsi volt es beke.:) Tenyleg nem kellett parazni a varosban. Megneztuk a foteret (aaaaaa, nagyon kiraly:)), megvacsoraztunk es bevasaroltunk egy nagy szupermarketben. Eljen a globalizacio!:) Az arakrol csak annyit, hogy 4,5 solert (270ft) etteremben kajaltuk degeszre magunkat. Imadom Perut!:):)

Este a hostelben egy lajtos kis sorozes, majd mi Petraval lefekudtunk aludni (faradtak voltunk). Zsoltek kimentek bandazni:) a foterre, es csak hajnalban ertek haza.  Kozben Dogi valahol Boliviaban turazgatott, ugyanis o levalt rolunk San Pedroban. O mar latta a Machu Picchut, es helyette inkabb befizetett egy 3 napos boliviai turara. Mi is komolyan fontolgattuk a dolgot (nagyon jokat hallotunk errol a kirandulasrol), de sajnos nem fert bele az idonkbe. Mindegy, majd Cuscoban ujra egyesulunk.:)

 

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047444

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047445

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047446

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047447

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047448

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047449

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047450

 

 

39. nap (San Pedro de Atacama) 2009.08.05.

Elozo nap este meg befizettunk a hostelben egy sivatagi-gejzires turara, szoval kelhettunk fel hajnali 4-kor a kirandulas miatt. Gyorsan osszeszedelozkodtunk, majd kimentunk a szallas ele varni a buszra. Miutan fel oran at semmi nem tortent es egy arva lelket nem lattunk sehol, elkezdtunk aggodni.:) Felebresztettuk a hostel vezetojet, hogy mi a franc van mar, elvileg reg uton kellene  lennunk. (A gejzirek minden nap 7 es 8 kozott a legaktivabbak, es 3 ora oda az ut.) Kiderult, hogy az ebreszto telefonon nem allitottuk at az idot chileire, es valojaban 3-kor keltunk.:) Aaaaa!!:) Nyilvan arra a 20 percre mar nem volt ertelme visszafekudni aludni, szoval en szemely szerint olyan 1 ora pihenessel vagtam neki a sivatagnak (2-ig nem tudtam elaludni). Gondoltuk sebaj, majd alszunk a buszon. Azonban azt nem vettuk figyelembe, hogy egyreszt ejszaka -20fokra hul a kinti homerseklet, es eleg hideg lesz a mikrobuszban, masreszt, hogy az utviszonyok miatt vegig pattogni fogsz a szekeden. A 90km-t 3 ora alatt sikerult megtenni, es persze vegig fent voltunk. Mosott kakikent szalltunk ki a gejzireknel reggel 7-kor a -15 fokba. Annyira hideg volt, hogy 20 perc nezegelodes utan csontig fagytunk. Nekem a labam kb egy orara el is halt.:) Amugy a latvany iszonyatosan gyonyoru volt. Sivatagi napfelkelte, vulkanok ket oldalt es rengeteg gozolgo gejzir. Utana felvittek minket egy domboldalba, ahol csodalatos ralatas mellett piknikszeruen megreggeliztettek minket. A napon mar egyre elviselhetobb volt az ido, azonban valami furcsa volt az etkezesben. Minden egyes falatot fel percig kellett ragni, es mikozben lenyeltet, szoszerint majdnem megfulladtal. Utana fel perc hiperventilacio szedulessel megspekelve. Nem tudtuk hova tenni a helyzetet egeszen addig, amig meg nem tudtuk, hogy olyan 4500m magasan vagyunk. Mar a szallason is ereztunk (2500m fekszik San Pedro) egy kis fejfajast, de a faradsaggal magyaraztuk. Itt fent a helyzet azert sokkal kemenyebb volt. Mihelyst gyorsabban tettel meg mondjuk 2 lepest, rogton legszomjad lett. Mindegy, vicces volt.:)

Egy kisebb tura utan  (lattunk sivatagi nyulat:)) elvittek minket  egy  ujabb  gejzirhez, ami mellett  egy kis  melegvizu  tavacska allt.  Atvettuk a furdogatyankat, es fel oran keresztul aztattuk magunkat a termalban.:) Nagyon-nagy volt a sivatag kozepen furcsizni mikozben a kinti homerseklet meg mindig 0-5 fok korul jarhatott.  Rossz is volt kimaszni, foleg hogy siettel az oltozkodessel, aminek a vege megint 5 perc szedules, 120-as nyugalmi pulzus es legszomj lett.:) Az beszeltuk a tobbiekkel, hogy ez tipikusan egy olyan hely es tura, amire baratnovel (feleseggel) kell jonni, de a naszejszakat mindenkeppen felejtsd el itt.:) Eselytelen, meghalsz.:):)

Ezutan elindultunk visszafele San Pedroba. Gyonyoru sivatagi taj, lamaszeru allatkak, befagyott apro tavak a gejzirek mellett. Tenyleg lenyugozo volt. 2 ora utazas utan megalltunk egy kanyonnal, aminek a volgyeben volt egy oazis. Oriasi kaktuszok es egyeb aranyos novenyek a kisebb patak mellett. Olyan volt, mint a paradicsom.:) Kozben persze a homerseklet is felszokott es a tuzo napon a 25 fokban izzadhattunk. Azert jo nagy szopas ez a sivatag, reggel megfagysz, delutan meg hogutat kapsz. :)

4-re ertunk csak vissza a szallasra. Kaja, furdes, pakolas, majd irany a buszmegallo. Arica fele vettuk az iranyt, 10 oras ejszakai buszozas mar meg se kottyan.:)

 

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047419

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047420

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047421

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047422

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047423

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047424

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047425

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047426

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047427

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047428

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047429

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047432

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047433

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047434

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047435

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047436

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047437

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047438

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047439

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047440

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047441

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047443

 

38. nap (Santiago – San Pedro de Atacama)

Este 7-re ertunk csak San Pedroba, es finoman szolva se volt pihenteto az ut. Maga a busz se volt szerintem tul kenyelmes + az elejetol kezdve tele volt. Raadasul a sofor a szemelyzettel egyutt bunkon viselkedett, es ha meg is alltunk par percre, akkor se nyitottak ki peldaul az ajtot (fent rohadhattunk vegig). A 24 ora alatt ha ketszer megalltunk 10-15 percre pihenni (ugy, hogy le is szallhattunk), akkor mar sokat mondok. Ez persze semmire nem volt eleg, foleg ha azt is figyelembe vesszuk, hogy nem volt nalunk kaja. (Mellesleg a jegyre az volt rairva, hogy kapunk reggelit + delben snacket, de szerintem az 1 darab keksz + 2 harapasnyi zsomle nem teljesen fedi le a kettot egyutt.) Szoval az ehseg egyre nagyobb problema lett, ugyhogy amikor masodjara megalltunk pihenni delutan 3 korul Antofagastaban (mellesleg a hely nagyon lepra, a buszbol nezve is felelmetes volt), mindenkeppen „vadasznunk” kellett valamit. En Petraval a csomagokkal maradtunk a busznal, mig Dogiek kimentek venni valamit. A gond csak az volt, hogy az allomas teruleten nem volt semmi bufe, ugyhogy ki kellett menniuk egeszen a varosba. Minedegy. A lenyeg, hogy kb 5 percig voltak csak tavol (elotte megkerdeztek, hogy mikor indulunk, es azt mondak, hogy boven van ido), de a sofor nem volt hajlando egy pillanatot se varni, miutan megtankolt. Hiaba mondtuk neki, hogy egy pillanat es itt lesznek a barataink, nem hatotta meg. Eloszor a busz elott alltunk, es konyorogtunk, hogy ne induljon, majd amikor elkezdett mar tolatni nyitott ajtoval, akkor felszalltunk. Az ajtoban ment meg tovabb a siras, hogy varjon egy picit, de tenyleg atom bunko volt. Petra vallara konkretan racsukta az ajtot. Szoval lomondtunk Zsoltekrol, amikor mar zart ajtoval tolattunk ki a megallobol. Nem tudtuk egyszeruen tovabb visszatartani a buszt. Azonban szerencsere abban a pillanatban ertek vissza Dogiek, amikor mar indultunk volna elore. Elkezdtek dorombolni az ajton, es vegul is felengedtek oket (lett ebedunk is:)). Azert mindannyian leizzadtunk. Az egeszben a ciki az volt, hogy az osszes cuccuk a buszon volt, es penzt is csak keveset vittek. Ha ott maradnak, nem tudom mihez kezdtunk volna.

Amugy magan az uton probaltuk olvasgatassal, zene hallgatassal meg a vetitett filmekkel (angol feliratot mellesleg nem voltak hajlandoak felrakni a spanyol szinkronra) elutni az idot, de azert igy is hosszu volt. A tajjal kapcsolatban is az volt a problema, hogy egesz nap a sivatagban buszoztunk, es semmi valtozatossag nem volt. Jol nez ki meg minden, de nezed a homokot meg a hegyeket fel oran at, aztan megunod. Vegig ugyanazt a kepet latod.

Miutan elfoglaltuk a hostelunket a sivatagban, kimentunk vasarolni valami vacsit a kozeli boltba. Megfoztuk, megvacsiztunk, aztan mindenki lefurdott meg ilyenek. Ejfel elott megint nem sikerult agyba kerulni.

37. nap (Valparaiso - Santiago) 2009.08.03.

10 korul keltunk, majd Pedro tanacsait kovetve kimentunk megnezni a varost. Setalgattunk az utcakon, megneztuk a foteret, valamint egy regi bortonbe is sikerult ellatogatnunk. Mindannyiunknak nagyon tetszett Valparaiso, iszonyatosan hangulatos es kedves „kis” varoska. Ugy kell elkepzelni, mint Buenos Airesben a La Boca negyedet, csak amig az ott a turistaknak kiepitett apro resz, addig itt az egesz varos „termeszetesen” ilyen. Apro kis utcak, szines hazak, es ezer meg ezer meredek lepcso. Mindez persze a Csendes-ocean partjan.:) Amit meg mindenkeppen erdemes tudni a varosrol, hogy legalisan lehet mindenhova grafitzni, es ezt a helyi „muveszek” ki is hasznaljak. (Egyedul a templomon nem volt grafiti:)) Ennek ellenere abszolut nem visszataszito a hely, sot....! Nagyon jol nezett ki a sok-sok falfirkaval.:) Ja, es bar egesz Del-Amerikaban rengeteg kutya van mindenfele az utcakon, itt valahogy ezt meg jobban lehetett erezni. Egesz kutyafalkak kovettek minket az utunkon, de szerencsere aranyosak voltak. Nem azok az ugatos szemet ebek, amiktol ugy felek.:)

Ketto korul beultunk enni egy Pedro altal ajanlott chilei kis kajaldaba. Kertunk egy helyi talat (alul sultkrumpli, rajta hagyma + sult hus), es oten egy tanyerbol jo izeuen megebedeltunk. Az „etterem” erdekessege volt meg, hogy minden vendegnek ott kellett hagyni valami szemelyes dolgot, amit kiraktak a falakra. Mi egy lejart BKV berletettel es fenykeppel emeltunk a hely hangulatat.:)

5 korul bebuszoztunk Santiagoba, es 15 perccel a sivatagba indulo jaratunk indulasa elott megtudtuk, hogy rossz terminalban varakozunk. Kisebb panik utan szerencsere kiderult, hogy csak egy sarokkal van odebb a megfelelo megallo. Gyorsan atrohantunk, majd het orakkor felszalltunk a buszra. Persze kajat + folyadekot ismet nem nagyon sikerult venni. Mar-mar megszokott, hogy minden buszt az utolso pillanatban erunk el. Ezzel kezdetet vette egy 24 oras „gyonyoru” utazas...........

 

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047411

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047412

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047413

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047415

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047416

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047417

http://freepicninja.com/view.php?picture=00047418